Akár előző nap is összeállítható, hűtőben szépen pihen másnapig, így amikor vendégeket várunk, aznap már nem kell pepecselni vele, csak meg kell sütni.
HOZZÁVALÓK:
(kb. 4-5 személyre)
10 szelet sertéskaraj
20 dkg bacon szalonna
10 dkg karikára vágott szárazkolbász
1 és fél pohár tejföl (egy pohár 175 g-os)
2 dl jó sűrű főzőtejszín
1,5 dl száraz fehérbor (ez elhagyható, én sem tettem bele)
1 nagy fej hagyma
25 dkg trappista sajt
só
bors
ELKÉSZÍTÉSE:
A húst enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. (A sózással csak óvatosan, mert a bacon, és a kolbász is sós!)
A bacont vékony csíkokra vágjuk (vagy már eleve olyat veszünk, ami szeletelt), a hagymát felkarikázzuk, a sajtot lereszeljük nagylyukú reszelőn.
Cserépedénybe (áztatás után) -vagy jénai tálba- rakjuk a rétegeket: hús, bacon, hagyma, kolbász, sajt, tejföl, tejszín. Nálam két réteg lett, a legtetejére mindenképpen a sajt kerüljön.
Ezután meglocsoljuk a borral (én ezt kihagytam, de így is isteni finom lett)
Lefedve (vagy ha tepsiben készítjük, akkor lefóliázva) 200 °C fokos sütőben kb. 75 perc alatt puhára sütjük, majd tető (illetve fólia) nélkül még 10-15 percig sütjük, amíg a sajt szépen rá nem pirul.
forrás: http://barbikonyhaja.blogspot.hu/2011/05/nalunk-karaj-altalaban-rantva-keszult.html?m=1
(Az alján nekem elég sok leve keletkezett, én azt leöntöttem róla, egy külön kis mártásos tálkába tettem, így tálaláskor ki-ki kedve szerint öntheti nyakon a husit, hogy ne legyen túl "tocsogós)"
~ JÓ ÉTVÁGYAT! ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése