LÉLEK - LOBOGÁSOK ~ Simon Ágnes versei

Lélek-lobogás

Lélek

Lobogás

Élet

Csobogás

Csókok

Csendülő

Násztánca

Lüktet

Remegőn

Rezdül

Epedőn

Csillag

Ragyogás

Átjárja

Bánat

Feledés

Fénylő

Nevetés

Párás

Pillanat

Nem moccan

Ábránd

Áhítat

Nem-várt

Alkonyat

Selymes

Gondolat

Megroppan

Nem hallható dallamok

Angyalok kórusa!
Mit zúgtok fülemben?

Ne muzsikáljatok nekem.
Hitetlen lettem.

Csinos a szárnyatok,
pufók az orcátok,

Festett égkék szemetekben
pokol tüzét látok

Gyertek le! Lépjetek!
Tanuljatok járni

Hulljatok, essetek,
nektek is fog fájni!

Nem vagyok káromló,
Istent most is félem

S míg soraimat írom,
bocsánatát kérem

Ó nem erről szól a nóta, ez
nem egy templomi óda

Nem önostorozás csak bánat,
csupán vétlen bűnhődése

a nem tanult imáknak -

Van ugye az égi parancsolat,
de hol van a Földi kapcsolat? 

Mért nem érzem a jót a szépet

Mért van a sok átok, vétek?

Hitetlen tamások és
hitetlen gyaurok

Ha nyakatokon szorul a
ki nem bomló hurok

Hogy sírtok: Istenem! Mért
nem vagy énvelem?

Mért kínoz félelem?
Mivé lett életem? -

Halálunk óráján mért
ŐT hívjuk mégis?

Fájdalmunkban mért kérjük
hogy segítsen az ég is?

Angyalok kórusa, hát
zenéljetek nekem...

Már tudom hogy meghallom,
mert szívem a fülem.

Láthatatlan Lényeg

a vaknak nem biztos

hogy sötét a sötét

a látó sem látja mindig

az örömlét fényét

tiszta szemmel is lehetünk

homályosan suták

az autisták

sosem voltak buták

kéz nélkül is

festhetünk képeket

fül nélkül is

hallhatunk szépeket

a beteg is vágyja

a boldogságot

pénzért nem lelünk

ilyen ajándékot

szeretetet az is

számolatlan adhat

kinek szívében

szikék arattak

ereket billentyűt

kamrákat

ezért hát hiszem

hogy a vak is láthat

a béna is járhat

álmok útján bátran

s jómagam is

amelyikhez tartozom

attól nem félemberként

roskadok sorsomon

sőt TÖBB lettem

mert testemben

ezernyi önzetlen

ember vére lobog!

(1998. A szívműtétem után)

Honnan jöttem


Úgy szállnék már,
szállnék fel az ég felé,
Ahol gondolatban lakok'
Vagy ördögök kiközösített
társbérlője vagyok?
Érzem, hogy köröttem
semmi nem a világom
Mért vagyok hontalan lakó
ezen a világon?
Próbálom találni helyemet,
de azt hiszem én
rosszkor, s rossz időben
létezem veletek

Anyám, gyermekeim, miket
mit írok, ne fájjon,
Nem titeket bántlak,
s nem magam sajnálom
Tudom, hogy végig kell csinálnom
Csak feloldozó, kivezető
utamat nem látom
Vak vagyok még, s ösztönös
minden tettem
A földlakóknak
sorsidegen lettem

Voltam szeretve és
voltam csúful verten
Büntetés, bűnhődés
nem hétköznapi lelkem
Kik utamba kerültek,
egy sem üdvözültek,
Számomra átka van e
csodás kerek Földnek -
Ha a hiba a fejemben
vert tanyát, vállalom.
Tudósok! Mentsetek fel!
S nem lesz több bús dalom.

(Eger, 1999)

Ne törd össze!

Porcelán.

Képlékeny kaolin.

Olyan mint a lány.

Ha hevíted, lágy és puha

Mint a rásimuló ruha.

Ha megégeted,

Kemény lesz, mint a kő,

S ha törik,

Sebezhető apró morzsa

Lesz a nő.

Csigaház.

Benne egy árva lakó.

Hátán cipeli egész

Életét, s mindazt,

Mi bele való.

Féltve őrzi

Papírhéjú jelenét,

Mindaddig míg gyilkos

Bakancs álmaiba

Belelép.

Az Angyalokhoz

Angyalaim!

Hiszem, vagytok.

Tudom, léteztek.

Lépteim vigyázzátok

Lelkemet simítjátok

Életem megáldjátok.

Tudom, vagytok.

Hiszem, léteztek.

Gyarló földi botlásaim

Jó irányba terelitek

Őrzitek szeretteimet

S bár nem tudom nevetek,

De már minden nap

Száll az égbe

KÖSZÖNETEM felétek!

Angyalaim!

Szívembe szeretet költözött

Lelkem bársonyba öltözött

Mert tudom, vagytok!

S ez az én örök

HÁLA-IMÁM most hozzátok-