Simon Ágnes - Összes verse


LÉLEK-LOBOGÁS


Kora gyermekkorom óta lételemem az írás, már általános iskolában is
farigcsáltam kezdetleges rímekkel átszőtt kis szösszeneteket.
Középiskolában jóval sűrűbben -és akkor már tudatosan- fordultam a vers,
a ritmika, a szavakkal való játékok elbűvölő varázsához.
Igazán azonban fiatal felnőttkorom első szerelmei, csalódásai, lelkemet
megérintő eseményei voltak azok, amelyek komolyabb írásokra késztettek.
A versírás felnőtt fejjel forrt ki bennem teljesen, amely most már óhatatlanul átszövi életemet, mindennapjaimat. Verseimet gyakran fűszerezi humor, néhol fanyar
meglátások, akadnak indulattól, de éppúgy szenvedélytől fűtött alkotásaim is.

Ennél a néhány sornál azonban jóval többet mond
az "ÁLDÁS VAGY ÁTOK" című versem,
amely pontosan az útkeresésemről,
(költői) sorsom fürkészéséről szól.
A választ talán soha nem tudom meg, ennek ellenére én
továbbra is ÍROK, mert hitem és meggyőződésem,
hogy akinek egyszer különleges tollat adott a kezébe a teremtő,
annak a papírra vetett gondolatai is különlegesek lesznek.
S ha mindezek túlmutatnak a saját örömszerzésen,
és másoknak is élményt nyújtanak, akkor már megérte.


áldás vagy átok


Vox Humana

Legszebb hangszer az emberi hang
Halk szívdobbanás hozzá a lant
Hatoljon lelkedig minden suta sorom
Csendüljön füledbe csacska kicsi dalom


Élet-vonat

Jegyünket nem váltottuk meg,
ajándékba kaptuk,
egy lehetőség-ablakon át
kezünkbe tette valaki,
s mi elfogadtuk.

Nem kérdeztük hány fényévre szól,
csak elindultunk,
bizakodva, ártatlanul,
Rácsodálva vonatunkra
mely elénk tornyosult
Hatalmas mozdonyában
láthatatlan masiniszta
döntött és indított
Rándult a vonat, sípolt, kattant,
Felültünk rá, nincs leszállás -
Isten tudja, hol talál ránk
az első és hol,
az utolsó állomás.

Ritmikus robogások között
láttunk ezernyi megállót
kicsit, nagyot, kopott várót
fényes peront,
pompás pályaudvarokat,
Újonnan-új utasokat,
jöttek, mentek, velünk voltak,
arrébb álltak, elpártoltak,
szerettek vagy meggyűlöltek,
Mégis, mégis valameddig
együtt voltunk, egy vonaton
Osztozkodtunk útvonalon,
szerelmeken, bánatokon

Nem volt monoton a lárma
Megtanultunk mindent és
gomolygó emlékeket hagytunk hátra
Sokszor egy-egy Ismeretlen
lett utunknak hű barátja...
S ha egy csöndes állomáson
halkan eltűnt mint egy álom, az
elrebbenő pillanatok miket együtt
éltünk végig, soha el nem feledhetők.

Vonatunk könyörtelen, nincs vele a
végtelen, szállít, röptet tova, nem vár
arra, ki vissza pont nem erre száll
- Kihalt a táj -
De annyira fáj,
ha valaki elmegy, még ha
oly szépen is int nekünk vissza
Homlokunkat az ablakra szorítva
sokáig nézzük...
lelkünkben örökre ott marad a nyoma -
S bár zokogva megyünk tova
(a hosszú út néha mostoha)
ám vigasztal a gondolat,
ha másik vonaton is, de
egyszer együtt érünk ODA.

S a nagy közös végállomáson
- hol nincs már nyüzsgés -
elgyötörten ledobjuk életnyi bőröndünk
Angyali isten-kalauzok kérik jegyünket
arcukon jóság-fény sugárzik
- nem voltunk potyautasok! -
Megérkeztünk.
Többet már nem fáradunk.
Ennyi.
Ennyi volt a közös utunk.

Régi-elmúlt útitársak
fénylelkével találkozunk
Jó lesz majd így -
földöntúli ölelésben
mindannyian felolvadunk.

(Eger, 1999.)


Énekem – énnekem

értéket találunk
ha önmagunkba látunk
lelkünk selymesen vetett ágyában
béke-puha gyöngykagylóban hálunk
külső borzadály meg ne zavarja
fröccsenő sikoly fel ne kavarja álmunk
ne sírj, nevess, rajta-rajta
szárnyaló életem énekem hajtja
lángolok, megégek, de nem fáj, hagyom -
rajta-rajta, zengd velem diadal-dalom!


Ellentétek vonzásában

Só és cukor. Tűz és víz.
Torkomat fojtogató könnyes íz.
Mi ez a hajnali vízió?
Valami ambivalens kvíz?
Mért feszít fájó furcsa érzés?
(mert a "nekem nyóc"
soha nem lesz tíz?)

Mért nem vibrál bennem
racionális értelem?
Mért győz le mindig
a túlcsorduló érzelem?
Érzékenységemet hova rejtsem
hogy ne kerekded, hanem kocka
legyen minden sejtem?
S mit tegyek, ha lényemnek ez
fizikailag idegen lételem?

Alattomosan fészkel belém
Egy szürke szárnyú félelem
Hessegetem, sírva hívom
tudatom madárijesztőjét
Széttárt csontkarján
elfojtott gondolataim lógnak
szakadt rongyként
Szélcsendben vihart
kavar a Semmi
Nem akarok szomorú
néma bábu lenni...

Lennék inkább vidám erdő
fenn az éltes hegyen,
Vagy erdő fölött csacska felhő
széltelen, szertelen
Vagy vagyok tán
én magam a hegy?
Kinek zöld lombokba borul
békés álma
de jajj, gyomrában émelyeg
a megolvadt magma
A kitörni készülő tartalom
s robbanásra kész a féktelen
törvényszerű hatalom!

A Természet, ha pusztít is, ám
tisztít, megkönnyebbít
küzdeni ellene nem lehet
S az ülepedő hamu alatt
nem látom a lényeget
Ujjaim közt lágyan hulló
halott pernye lepereg
Reménykedő tenyeremmel
cirógatok köveket

Ó, hová lett a szép
bölcs hegynek
nyugodalmas bája?
Felvajúdott könnyeiből
mért lett kihűlt láva?
Forrong bennem, szorít
minden ki nem mondott szó...
Keserű és émelyítő
mint kávéban a só...

Mondd mi ez a megfoghatatlan
erő benned amitől melletted
néha porszemnek érzem magam?
Vagy más dimenziókra van
programozva agyam?
Mért vergődöm csukott szájjal,
csatát mért nem vívok?
Fúló hangom mért nem zengő,
ha visszajelzést hívok?

Tudom, hogy tanulnom
kell még téged
Tudom, hogy hiányod
elemészt, megéget
Tudom, hogy sóhajomat
álmodban is érzed -
Segíts kedves, segíts nekem,
nem adom fel könnyen
Ha más is vágyad
mondd ki bátran!
-és sosem látod könnyem-


Szenvedélyek rabságában

Ejj, ejj, elmondom én, nem titok,
Mióta megszülettem,
Szenvedélyek rabja vagyok
Kezdődött azzal, hogy lemondtak
Rólam szülészek, orvosok
Ám két kilómmal kiabáltam:
Én akkor is élni akarok!

Első szenvedélyem... -nosza hát
Beragyogta szüleim otthonát, hazavitték
Nevelgették a konokul élnivágyó Ágikát.
Később szülőértekezleteken megríkatták
Anyámat, ó, nem a betűvetéssel volt gond:
Nem díjazták cserfes csacsi nagy számat

A beskatulyázást soha nem tűrtem
A konvenciókat szenvedélyesen utáltam
Mégis fémjelezték mindenütt a nevem
Mert az életet látványosan imádtam
És mert betörni nem is akartak (az
oviban sem angyalka volt a jelem),
Bájos-vadóc csínytevéseimen
Inkább együtt nevettek velem

Lám, másik szenvedélyem a nevetés,
A bút, bajt gondot feledés, ha kelek
Kacsintva üdvözlöm az égen a Napot
Javíthatatlan örök optimista vagyok
Szenvedélyesen szeretek szeretni, lételemem
Hogy viszontszeressenek, szomjazom
Hogy dédelgessék pátyolgassák nem
Hétköznapi, öntörvényű szétszórt lelkemet

Káros szenvedélyem a pillanatnyi örömök
Tudom, hiba hogy nem nézem a holnapot
Nem bánom, nem siratom a múltamat
-néha elégett hamu-holt álmokat török-
Százévesen is örök gyerek maradok
Egy rakoncátlan "makrancoskata"
Kinek sosem fogy ki égbe szálló dala

Szenvedélyem a jó borok, étel, ital s a zene
Ha rámjön a bolondóra, depinek esélyt
Már nem adok, irány a barátok törzshelye
Ha kell, hajnalig mulatok, s ha ez is bűn
Hát aszondom ott egye meg a fene-
Az vessen rám első követ, ki ily módon
Még sosem vétkezett...-Hukk! Bocsika ha
Imitt-amott hiányzik egy ékezet-

És most ürítse az rám, egészségemre
Gyümölcslével, tejjel teli poharát
Aki -míg ezeket elolvasta- nem
Rejtette véka alá elnéző kis mosolyát


-töredék-

már látom az alagút végét
már elérem az ég bársonyos kékjét
már hiszem a boldogság létét
és őrzöm az álmaink fényét


ön be le tekintés

az én fejemen is
loccsan vaj
vagy belső jaj
szó olvasztja
fülemet?
tüdőmben
bennrekedt
repedt rím
lehelet finoman
kopogok ritmusokat
török lassan
zúzok 'lábakat
álmokat kergetek
ébredő szavakkal
csorbulok ihletet
vétek el ütemet
Hozzám
Szólok ha már
nem lehet
lehetőségem többé
tollam váljon
köddé foszló
papírokon hamvadok
tanulni akarok
mit nem tudok
még maradok


Színes igazolványképek

Elnézem magamat
(szebb már nem leszek )
Fürkészem agyamat
Negyvenkét évemet
Arcomon nem látni sebeket
De nem boldog csillogás
Töri meg szememet
Nem tetszem magamnak
-de ez vagyok én-
Nem jövök rá soha
Ki is ez a lény

Tanultam pedagógiát
Tanultam pszichológiát
(apura sokszor gondolok odaát
Ő nem tanulta mi a depresszió…
talán, én, nem leszek
negyvenhatévesen haló)

Pillanatfelvétel
-bérletbe való-
Ma készült nem tudom,
Lesz-e másra is jó…
Négy darabot hívtak belőle
Hogyan is osztozzak felőle?
Kettő két lányomé
(s van egy hivatalos)
A negyedik a tiéd,
Anyukám, aranyos!

(Eger, 2006)


Látatlanul

Sütögetem pecsenyémet
Közben elképzellek téged
Gondol-e rám valaha is
Mélyen rejtett éned?

Rántott csirke illatával
Borul gőzbe homlokom
Van-e aki vacsorával
Várjon bármily honlapon?

Ki lehetsz, te kedves Költő?
Süt-e téged bús magány?
Elkészült, hát muszáj ennem-
(halálommal vacsorám)



Ágnes napomra

"...azért vannak a jóbarátok..."
Szólt a rádióban,
s én elsírtam magam
Boldogtalan-boldogságom
szétzilálja agyam
Magam-választotta
szerelem-börtön édes
rácsaiba kapaszkodok
Nem tudom, otthon vagyok-e,
amikor itthon vagyok -

Nem élem vadonat-életem
oly mértéktelen messze
-csak párszáz kilométer-,
De nincs az a barométer
mely jelezné lelkem viharait
amit ki se tudok mondani
("Csak most, csak itt")

Tavaly ilyenkor
legkedvesebb barátaim
bontották a bébé-pezsgőt
(nézd el nekem Marsigabi
hogy név szerint említelek
a többiekre is gondolva),
Táncoltunk, nevettünk és
nem mostunk poharat.
Élveztük, milyen is lehet egy
őrült, tékozló áginap.
Nem sejtettük -nem gondoltuk-
(csak buliztunk nagyon),
hogy idén már csak emlékkép
lesz a múlt évi névnapom.

Önnön-sóhajom az éterben száll
tova (nem is tudom ó én ostoba,
mit vesztem meg "jódógomba"
mint az a bizonyos kutya),
Mert szívem szakad értük, kiket
-ANYUKÁM, ÉVIKE, KRISZTIKÉM-
szeretve hagytam oda

(2006. január 21.)


Szupervízió
(egy munkahelyi 'lelki-tanfolyam" margójára)

"szupervízió"
izgalmas volt ez a szó
ismeretlen fogalom
bármi lészen -úgy gondoltam-
magam könnyen nem adom

s jött az első alkalom
tetszett nem is tagadom
ismerkedés ízelítő
jó hangulat bevezető
beszélgetés bátorítás
belevaló gondolatok
frappáns nyílt nyilatkozatok
de jó vagyok miket tudok
nehogy már megegyetek
vagyok olyan fenegyerek

ez a lényeg? ez kell ide?
segítenek -olcsó lőre
vagy tán tokaji aszú?-
ötcsillagos boros ború
minőségi ki vagyok én?
s ha nem tudom
előbb-utóbb megfoghatom?
mire kapok választ? ha
magam sem ismerem
ki mondja meg nekem
jó vagyok vagy ásnivaló
gyarló ember ki sose jó
netán görbe tükörben
fogom magam látni?
ezt ne tudja meg bárki!

mi ez az egész?
olyan nagyon nehéz...
nem tudtam hogy Emberek
közt titokban állatnak
is érezhetem magam
felvállalni érzéseim
nem engedi agyam-

s messze még a vége
tán' röpke két kis hétre
ülepednek gondolatok
(hogy annyira rossz mégse vagyok)
"jó ez nekem?" -kérdeztem én
magamtól a legelején
munkámat majd jobban végzem?
közben bávatagon nézem
más se különb-

emberek vagyunk erről
mindannyian tudunk
hibát mind követünk el
de van valami jel ami
mutat nekünk helyes utat?
mindannyiunk félve kutat
tudom ezután sem más
fogja megmondani fejem
nyugodtan fogom-e lehajtani

s jött a második alkalom
jót játszottunk? nem tudom
bántjuk egymást? vagy szeretjük?
vagy az egészet feledjük
pár óra múltán?
"segítség" címszó alatt
mért akad torkomon a falat
mit nem tudok lenyelni
fekélyem mért nem fog hegedni?

nem rossz ez így! -gúnyos a báj
mindenkin van faragnivaló háj
mosolygunk és minden rendben
(elvérzünk majd szépen csendben)
szobrot állítunk önmagunknak
bár fáj minden torz mozdulat
nem akarom hogy dolgunkat
műmosollyal tudjuk le
miközben nem tudom hogy
ki vagy te mit gondolsz rólam
míg veled vagyok...lehet
hogy nem is tévedsz nagyot-

s jött a harmadik eset
szenvedtünk egy kis keveset
lelkemben összetört valami
lehet már nem is akarom hallani
hogy mi a jobb: szívem kapuját
kinyitni vagy becsukni
hisz' már nem egy de nem is
száz malomban őrlünk a jó érzés
már rég távol áll tőlünk
kik eddig ott voltak a lelkemben
ó bármilyen kegyetlen
valami okból távolodnak bár
magukban ők sem mulatnak

fáj ez mindenhogyan és
nem tudom tovább hogyan
jó volna csiszolódni de
lehet hogy bennem van a hiba
a rózsaszín szemüveg
soha nem lesz lila
se kék se zöld se fekete
szemünk könnycsepp-gyereke
úgyis hullik világra ha
senki nem ezt kívánta
ha senki sem hívta el őt
(okozhat is fejtörőt)

ahány ember százféle
szívük más más zenéje
sóhajtásuk ritmusa soha
nem lesz egyforma
mindnek megvan hibája
féltve őrzött világa
-megszaggatom ruhámat
rojtossá lett a bánat-

szeretem én mindahány
lett légyen jó vagy trehány
nagy az isten állatkertje
senkinek sem jó a kedve
ha bántva érzi magát
mondhatnátok: -nahát!
ki gondolta volna?-
utolsó szóm mégis:
"mea culpa mea culpa"

(Eger, Berva-völgy, 2003. december 17.)



Hagymaszagú esti mese

Szellőztetek.
Hagymát. Szagot.
Pörköltet főzök
Nyitok ablakot
Lentről hangot hallok
Talán fagott...
S mint egy bűzös bár bajai
-fújd bébi!-
vélem hallani
esti mese brummogó
basszus hangjait
E hangszer dallamait...
Ablakom tárva.
Gyermeklelkem árva
jajai -mossál fogat!-
köpi a maci
s nyálcsurogva
vesznek csapba életem
Ételszagú könnysikolyai.


Áldás, vagy átok?

Áldom és átkozom
"költői vénám"
és vérátömlesztésért
könyörgök némán
menthetetlenül,
míg lényegem rímtelen
rigmusokba szenderül

Ki, vagy Mi
tette ezt énvelem?
Néhány kóborló
őssejtnyi gén-elem?
Apám? Kinek halála
után is írt
anyám verseket?

(nem voltam én, csak
      Szenvedő -
Olvasni
 Szerető
kisgyerek)

Már nem emlékszem
mikor viszkettek föl
először golyóstollaim
hogy szándékosan vakarjam
egy kék füzetbe égővörös
bárányhimlős gondolataim

A Tudás! Nagy kincs!
De jobb ha nem tudom
mit hoz vagy mit
visz el tőlem
tegnapban megnyílt
holnapom –


versvirágok

vázáimban
versvirágok
nyílnak
színtelen szó-
szirmaik
hol nevetnek
hol sírnak
hangulat-
bibéik a
lelkedig
érnek
porzóikon
zümmögnek
békés
betű-
méhek




mélypontok




(Eger, 1999-2004)




Mélyponton

Hogyan mondjam el, hogy
Nincs mit mondanom
Hogyan mondjam el
Ha nem is akarom

Megfagyott kőszívem
Szorítja fájdalom
Csonkított testemben
Már nem is én lakom

Hogyan mondjam el, már
Nincs az a hatalom
Mely beszédre bírna
Hogy elmondjam bánatom

Kiürült életem
Megadón vállalom
Fénytelen sorsomat
Fáradtan hordozom.

Hogyan mondjam el, ó
Nem kell a szánalom
Meghalt a boldogság
Nincs már, csak rágalom

Ne jöjjön senki se
Ne hívjon senki se
Ne szóljon szentbeszéd
Nem kell a nagymise!

Szeretni nem tudok
A gyűlölet megkopott
Ilyen egy hálátlan
Aki "mindent" megkapott-

Selejt és rossz vagyok
Asszonyként csődhalom
Anyának éretlen
Gyereknek siralom

Hogyan mondjam el, hogy
Soha ne bántsatok
Higgyétek kicsit még
Jó vagyok. Jó vagyok.

Elmondom, elmondom,
Csak hagyjatok, hagyjatok,
Elmondom, elmondom,
De IDŐT még adjatok -


Elkeseredve

a gyűlöletnek nincs határa
a gyűlöletnek nincsen ára
folyik az szabadon
kegyetlen hatalom

a hatalomnak élet a pénz
a pénztelennek halni nehéz
nem jön az könnyedén
olcsó a vak remény

a gyűlöletnek nincsen színe
a hatalomnak nincsen íze
marad a jóság magára
csak az életnek van halála



Születésnapomra

teszem a dolgomat
fekszem és ébredek
közben nem találom
sehol a lényeget
számlák özönében elveszek
a holnapra gondolni
ma már nem merek
erőmön felül
nevelek gyereket
de rájuk szinte már
soha nem nevetek
nincs egy csepp türelmem
szikrányi figyelmem
nem tudok nekik
semmit sem nyújtani
egy kedves szót mondani
halálosan idegesít a létük
kiégtem valahol
útközben értük
ezért leköpném magamat
de lenyelem nyálamat
szétestem apróra
hatvan perc egy óra
morzsolódnak a napok
s én egyre kevesebb vagyok
a múltam nem érdekel
a jelenem elveszett
minden oly keserű
nem tudom mit tegyek
ha iszom nem eszem
így tompul az értelem
boros-sörös vígságok
feledtetik a szerelem
hiányát vagy meglétét
tiltott csókok emlékét
a napi gondok rémképét
melyek súlya alatt görnyedek
már nem hullajtok könnyeket
tűrök és szenvedek
másoknak nevetek
magamban temetek
álmokat vétkeket
magamnak hazudok
hibátlan életet
jósasszonynak nem
mutatnék tenyeret
félek hogy apám után
hamarabb elmegyek
egy káosz az életem
hát minek ez énnekem
nem vagyok hontalan
élhetnék boldogan
közben arra gondolok
a negyven évemből
mennyi volt gondtalan?
ki vigyáz rám mégis?
ki mutat utat?
(gondolatom Ibi néni után kutat)
ezért hát továbbra is
teszem a dolgomat
fekszem és ébredek
egyszer talán -majd-
meglelem
a Lényeget



Ha lett volna bátorságom


Ha azt hazudtam, leestem a lépcsőn,
Ha azt mondtam, hogy semmi baj,
Ha essóessként nem jeleztem későn,
Ha szememben nem látszott jaj,

Ha balesetet imitált a látvány,
Ha bevarrták szemöldököm,
Ha sosem ültem autóban aznap
-ama rémes csütörtökön-

Ha nem sírtam, vakon, szemüveg nélkül,
Ha nem vittek volna haza,
Ha a lelkemben nem gyűlölet épül,
Ha kicsorbult Halál-kasza,

Ha lett volna bátorságom vallani
utólag, -tán´ most is féltek?-
belátni, mennyit, de mennyit hazudtam
Őt védvén - enyém a vétek-



Hagyj békén!

Ne akard megszabni, hogy mi a jó nekem
A döntésem -akármilyen!-
azt akarom, az enyém legyen!
Ne kezelj gyermekként, csak mert
nőnemű vagyok, ne hidd azt öntelten
Hogy csak a férfiak a nagyok!
Ne tervezz helyettem, ne felügyeld az életem,
Nem biztos, hogy a te véleményed
Egyezik énvelem!

Ne akarj betörni, ne akarj letörni,
Úgyis csak makacsul el fogok hajolni!
Mi jogon tiltasz meg dolgokat
Mért kell nekem tűrnöm
A te irányításidat? Mért nem engeded
Hogy néha igenis rossz legyek?!
Ez az enyém! s nem a te életed!!
Ha elcseszem, ám legyen, te sem
vagy bűntelen, nem vagyok védtelen,
S nem tiéd a végtelen!!

Tudom, hogy "jót" akarsz,
de folyton csak belémmarsz,
hadvezérnek kellett volna lenned,
Vagy rég el kellett volna menned
tőlem végleg - De ezt úgyse érted...

Ha tönkremegyek, ha elpusztulok is
helytelen döntéseim miatt, akkor sem
akarom, hogy TE mutass jó utat
Majd rátalálok magamtól, vagy
ha nem, hát úgy van jól, de elegem
van belőled, menekülnék mellőled
Inkább élnék szegényen,
mint teveled egy fedélen

Lassacskán megvénülök,
de melletted elhülyülök, fuldoklom
az aurádban, nyöszörgök
Hiányzik az egészséges magány,
és igenis direkt vagyok "trehány"
csak hogy téged bosszantsalak-
Sokszor tudatosan húzok közénk falat!

Úgy szeretnék néha egyedül lenni,
Csak a magam kedvére tenni
s nem attól félni, hogy te
mit mondasz, mit szólsz, mit hallasz,
Inkvizítorként hogy vallatsz
Keress mást, kit szapulhatsz,
És győztesként elvonulhatsz!

Engem fáraszt már a harc
Nyugalomra vágyom
Az életem az enyém
S ENYÉM MINDEN ÁLMOM!



Törött világ

Erőszak. Fájdalom. Ütések igazságtalansága.
Vicsorgó indulatszörnyek leigázhatatlansága.
Gyűlölettől eltorzult ördögi agyak
Undorító alaktalansága.
Gondolattalan légüres tér a koponyákban,
Amorf öntudatlanság a kifröccsenő
Ragacsos nyálban
Tegnapi, holnapi vészterhes sikoltások
A kiszolgáltatott mában...

Artikulátlan néma, tehetetlen tiltakozások,
Recsegve tört fogak között átszűrődő
Vértől bugyborékoló maró ízű átkok,
Állati ösztönök sárga szemű lélektelensége,
Folytonosan, csúful megerőszakolt,
Fekete masszába fúló világbéke,
Gonoszok sátáni bűzös büntetlensége -
Emberek! Könyörgöm!
Ennek már sosem lesz vége??

Csönd. Remegő ragyogás.
Fölhúzó, fényes, vakító álom.
Ébrednék. De már átléptem a halálon.
Törött világ. Törött álom.
Épségét már nem találom.
A bolygó bőrén reped a kéreg
S alatta lakmározik sokmilliárd féreg.



Fényváró sorok

Az agyam mint egy sötétkamra
Mintha ott bent már senki sem lakna
Ha kopognak nem nyitok ajtót
Átkozom és bénán tűröm ezt
A megsemmisítő depressziót

De lám kisütött a nap
Talán lesz még újfényű holnap
Távoli üzeneted még mindig várom
Ne maradj a szívemnek
Beteljesületlen álom!





művészet, természet





Egy kiállítás képeihez


A vászon.
A szűz.
A hótiszta.
Színes gondolatokra várva
Szekrény-álmát alussza.
Sötétben lapul. Álmában
Tudja, testén majd
Titok-csoda alakul.

Várja hű szeretőjét.
A karcsú, fa-derekú ecset
Büszkén feszít -mint egy mecset,
mint égbe nyúló varázspálca-
Éhesen, tápláló olajra vágyva
Sűrű, illatos, színes mézre
Egy oltalmazó kézre
Mely szereti, mely
Ébredező arájához vezeti

Selymes sörényét megrázva
Színcsókokba alászállva
Feszíti szerelmét
Kín-kedves keretre
S nászuk nyomán
Vajúdni kezd a harmónia...
A megfogant gondolatok
Életre kelt gyermeke.

Az újszülöttet
Emberek szeme kereszteli
Míg szülei alázattal
Fejet hajtanak neki

Bágyi Zsuzsanna festőművésznek

2008. április 29.




t é l f é l é s


rég morajló jég
robajló rianó remegések
felszínén riadt repedések
hóba borult halovány
halálvirágok vékonyszálú
szirmainak (bibéi) kinyílását
bánatfelhő riadalom
kíséri óvatlan léptek
roppanó ritmusát
robbanó sikoly elnyelő
olvadó hó felemelő
Természet s az Élet
alázuhanó



r é m - v i h a r


szélfútta cserépzilálta
káosz szemetes
konténerek hullajtotta
város csapongó
idegborzolta gondolatok
hideglelés rajzolta lég
áramlatok sokk az utcán
úton szanaszét röppenő
rémálmok sálba bugyolált
sárba szétzilált süvítő
riadalom rezzenések
csattogó förgetege
elemi erők elementáris
döbbenete emberfeletti
rémület kinek szerencse
kinek utolsó révület
becsapódó bizonyosság
kiáltás orkán erejű
zihálás a légben térben
nyüszítő vészjósló
vendetta bosszúszomjas
természet ősanya
gonosz mostoha
vicsorgó viharfoga tép
mar zúz mélybe
vagy mennybe húz
sikolt fázik fél a fa
fél a hús csontig vájó
dermedés míg megvált
a szélcsend
s az ébredés






országutak vándora





Országutak vándora most
Vajon merre jársz?
Talán te is úgy ahogy én,
Épp csodára vársz...
Oly mindegy hogy fényévnyi
Vagy méternyi a táv,
Lelked közel simul hozzám,
Így gondolok rád!


(2005)




Országutak Királynője


Országutak királynője
A szépséges SCANIA
Elé állok megbűvölten,
Számomra Ő kész csoda.
Titkon lopva megérintem,
Bennem van a tisztelet
(Jól érzem, hogy kezem nyomán
leheletnyi "lelke" lett?)

Ha hunyorítok, "mosolyogni látom",
Fantáziámmal most tovább játszom
Kérdem tőle: Fenséges hölgy,
Teljesíti néhány álmom?
Trónját kipróbálhatom-e?
Koronáját fényezhetem-e?
Hosszú nehéz útjaira
Vele tarthatok-e?
Ha fáradt vagyok,
Mély ölében ringatózhatok-e?

Talmi csillogással nem ámított ő,
De megszerettem, s ezt érezvén
Motorszívébe fogadott
Az óriási Géphercegnő.
Befogadott, s valamiképp
Része lettem én is
(Bár ez nem tudományos hipotézis),
S ha tovább misztifikálom
E bohó valóságot
Lám, teljesített a Királynő
Még egy mohó álmot,

Mert bujkál benne némi
Rejtett erotika
Ó, tudom, hogy ez esetében
Soha nem lesz hiba -
(Vagy lehet hogy ez csak képzelet?)
Ámde mégis úgy esett, hogy egy
Pajzán szerdán csillagfénynél
Buja nászos ágyat vetett!

Lenyűgözött rajongója lettem
Főleg mert tudósa, kormányzója
Itt ül énmellettem,
S ha kettejükre rábízom magam,
Az időt sem érzékeli agyam,
Csak a maximális biztonságot,
A végenincsen távolságot
A felmérhetetlen hatalmat,
S valami ösztönös
"Scania-bizalmat"



Egy napom veled

Ahogy ma láttam benned
a nyers férfierőt,
A munkával terheset,
az izzadsággal keveredőt,
A látványnak is súlyos
betontömegeket,
A körülötted tomboló meleget,
A tűző napot, a verejtéket,
mely homlokodon
fénylő nyomot hagyott,
Karodon a feszülő izmokat,
szemedben villanásnyi titkokat,
Az irányító, értő figyelemet,
A soha el nem fogyó türelmet,
Ahogy éreztem ferromontól
kesernyés illatodat
(-mely felgyújtott bennem
asszonyi vágyakat-),

Mindezek lelkemben
ámuló csodálattá keveredtek,
Valami áhítatos, elfogult
tiszteletté elegyedtek
Nem tudom hívebben
leírni a mai érzéseimet:
Boldog és büszke vagyok,
hogy ez az igaz, JÓ ember
az én édes párom lehet!





lélek lobogások





Lélek-lobogás


Lélek
Lobogás
Élet
Csobogás
Csókok
Csendülő
Násztánca

Lüktet
Remegőn
Rezdül
Epedőn
Csillag
Ragyogás
Átjárja

Bánat
Feledés
Fénylő
Nevetés
Párás
Pillanat
Nem moccan

Ábránd
Áhítat
Nem-várt
Alkonyat
Selymes
Gondolat
Megroppan



Nem hallható dallamok

Angyalok kórusa! Mit zúgtok fülemben?
Ne muzsikáljatok nekem. Hitetlen lettem.
Csinos a szárnyatok, pufók az orcátok,
Festett égkék szemetekben pokol tüzét látok
Gyertek le! Lépjetek! Tanuljatok járni
Hulljatok, essetek, nektek is fog fájni!
Nem vagyok káromló, istent most is félem
S míg soraimat írom, bocsánatát kérem

Ó nem erről szól a nóta, ez nem egy templomi óda
Nem önostorozás csak bánat, csupán vétlen
Bűnhődése a nem tanult imáknak -
Van ugye az égi parancsolat, de hol van a
Földi kapcsolat? Mért nem érzem a jót a szépet
Mért van a sok átok, vétek?

Hitetlen-tamások és hitetlen gyaurok
Ha nyakatokon szorul a ki nem bomló hurok
Hogy sírtok: Istenem! Mért nem vagy énvelem?
Mért kínoz félelem? Mivé lett életem? -
Halálunk óráján mért ŐT hívjuk mégis?
Fájdalmunkban mért kérjük hogy segítsen az ég is?
Angyalok kórusa, hát zenéljetek nekem...
Már tudom hogy meghallom, mert szívem a fülem.



Láthatatlan Lényeg

a vaknak nem biztos
hogy sötét a sötét
a látó sem látja mindig
az örömlét fényét
tiszta szemmel is lehetünk
homályosan suták
az autisták
sosem voltak buták

kéz nélkül is
festhetünk képeket
fül nélkül is
hallhatunk szépeket
a beteg is vágyja
a boldogságot
pénzért nem lelünk
ilyen ajándékot

szeretetet az is
számolatlan adhat
kinek szívében
szikék arattak
ereket billentyűt
kamrákat
ezért hát hiszem
hogy a vak is láthat
a béna is járhat
álmok útján bátran

s jómagam is
amelyikhez tartozom
attól nem félemberként
roskadok sorsomon
sőt TÖBB lettem
mert testemben
ezernyi önzetlen
ember vére lobog!

(1998. A szívműtétem után)



Ők még tudják

Nem számít idő, a tér, a hely,
Nincsenek szólamok, hangos csevely,
Ők még tudják, mit hoz a holnap
Köszönet, köszönet
Az önzetlen ápolóknak!

Erős a lelkük, de szívük még vérzik,
Hivatásukat érzésből végzik,
Kemények és sokmindent tudnak
Köszönet, köszönet
Az önzetlen ápolóknak!

Légzést figyelnek
Álomra ügyelnek
Jajszót számolnak
Gyógyszert beadnak
Pelenkát cserélnek
Soha nem henyélnek
Ők aztán tudják hogy
Hány óra egy élet -

Nem kérdik, nem féltik
Mennyi lesz egy napjuk,
Két kezük óvását
Számolatlan kapjuk
Erejük, jó szavuk
Nem vonjuk kétségbe,
S végül velük megyünk majd
Az örök sötétségbe -

Honnan van erejük?
Ki küldte őket?
A jeltelen férfikat
S a jeltelen nőket?
Nem lengetnek hímes
Sosemvolt zászlókat
Köszönet, köszönet
Az önzetlen ápolóknak!

Muzsikájuk jajszó
Egyikük sem léha
Agyukba belesnék
Kíváncsian néha
Hogyan is képesek
Ennyi kínt megélni
Haldoklók fülébe
Biztatót zenélni

Mosolyuk őszinte, s ha
Halunk, mind meghalnak...
Köszönet, köszönet
Az önzetlen ápolóknak!


Honnan jöttem?

Úgy szállnék már, szállnék fel az ég felé,
Ahol gondolatban lakok'
Vagy ördögök kiközösített társbérlője vagyok?
Érzem, hogy köröttem semmi nem a világom
Mért vagyok hontalan lakó ezen a világon?
Próbálom találni helyemet, de azt hiszem
Én rosszkor, s rossz időben létezem veletek

Anyám, gyermekeim, miket mit írok, ne fájjon,
Nem titeket bántlak, s nem magam sajnálom
Tudom, hogy végig kell csinálnom
Csak feloldozó, kivezető utamat nem látom
Vak vagyok még, s ösztönös minden tettem
A földlakóknak sorsidegen lettem

Voltam szeretve és voltam csúful verten
Büntetés, bűnhődés nem hétköznapi lelkem
Kik utamba kerültek, egy sem üdvözültek,
Számomra átka van e csodás kerek Földnek -
Ha a hiba a fejemben vert tanyát, vállalom.
Tudósok! Mentsetek fel!
S nem lesz több bús dalom.

(Eger, 1999)


Ne törd össze!

Porcelán.
Képlékeny kaolin.
Olyan mint a lány.
Ha hevíted, lágy és puha
Mint a rásimuló ruha.
Ha megégeted,
Kemény lesz, mint a kő,
S ha törik,
Sebezhető apró morzsa
Lesz a nő.

Csigaház.
Benne egy árva lakó.
Hátán cipeli egész
Életét, s mindazt,
Mi bele való.
Féltve őrzi
Papírhéjú jelenét,
Mindaddig míg gyilkos
Bakancs álmaiba
Belelép.


Az Angyalokhoz

Angyalaim!
Hiszem, vagytok.
Tudom, léteztek.
Lépteim vigyázzátok
Lelkemet simítjátok
Életem megáldjátok.

Tudom, vagytok.
Hiszem, léteztek.
Gyarló földi botlásaim
Jó irányba terelitek
Őrzitek szeretteimet
S bár nem tudom nevetek,
De már minden nap
Száll az égbe
KÖSZÖNETEM felétek!

Angyalaim!
Szívembe szeretet költözött
Lelkem bársonyba öltözött
Mert tudom, vagytok!
S ez az én örök
HÁLA-IMÁM most hozzátok-


Karácsonyi képeslap

A házak ablakában távoli fények,
Átölelik hóarcát a didergő télnek,
Csillagszóró szórja nevető sugarát,
Szikrázik tőle a kristályos jégvirág.

Fenyőkből árad a reménység illata,
Gondod és bánatod ne legyen már soha!
Mézízű üzenet az ünnepi kalácson:
Szép legyen, jó legyen az idei karácsony!




humorkák





Kóstolj meg!

(Tréfás "személyleírásom" - csak ínyenceknek!)


Tüzes és testes vagyok
Mint az Egri Bikavér,
Pár butykossal e jó nedű
Igen-igen sokat ér!

Minőségi, édes, finom,
Mint a ritka Medina:
Értő kézben megszelídül
S köddé lesz a kritika!

Formám, mint a Vilmoskörte,
Érett, puha, zamatos,
Agyam kissé "ütődött",
De épp ez benne aranyos!

Hajam "napszítta" búzakalász,
Szememen dioptria csillog,
Magamon kacagok ha látom,
Tollamból hány metafora villog!


Monoton mosogatás monológ

Háziasszonyok! Kicsik és nagyok!
Kezdők, műkedvelők és haladók!
Szóljatok hozzám: Nektek is?
Nektek is ilyen istenséges áhítat
Ha megnyitjátok ama vízcsapot?
Tornyosodó lábosok halmaza
Hálával tölti el lelketek?!

-jajjistenem, segítsetek, segítsetek!-

Tányérokon titkos tétova tartalom
"Öblíts le. Fényesíts. Ott a púr. Jól tudom.
Tisztogass. Teremts újjá, s mosolyogj közben."
Könnyem az önsajnálattól zaftosan csöppen...
S e fentiek: Semmi! Lájtos porcelán-egyveleg!
(Örülök, ha fürdés közben egyikük sem reped)
De lááátom a vihogó zsííros edényeket!

-jajjistenem, segítsetek, segítsetek!-

Férfiak! Kicsi fiúk, s Nagyok!
Mosogatás terén ki a lobbanékony legény?
(Ó vajon van-e ilyen "szőkevicces regény")
Vagy szívetek szánalomból
szivacs mellet is lőn helyén?
Feleségtek, lányotok, mamátok, húgotok
Esdekelt hozzátok már ezügyben?
Suttogták-e fületekbe csendben:

-drága hímneműek segítsetek! (S minden rendben)


Mütyürgős


Mütyürgök gondolos veretes espelyeken,
Kicsinyég zizzenlős homolyok báválnak
Csécseplős dágványok dogornya tekereken,
Virongós mosolygák dikkelnek, ágálnak.

Vekernyegek delemence pásítva,
Egy döbrés a pázsit és zöld burnyok
Paszulylebernye vizslogol a bokron,
És vígan homácsol a kis gornyok.

Felhőbérnye süsüllög a délpottyon,
Taszalyfityke hetypelleg amottan
Káricsol az elmúló gigizsébre, majd
Szuszárgontos zsomrádhebe lakottan.

Venyergézsde ókocmontos zsárka
Kattanbuzsok mómicguffint pettyen,
Elmélázik a bigolypöntrös bárka
Seremzondban huholyog a flekken.

(Karinthy Frigyes: Viccelnek velem - Fajdala ihletésére:
„A pő, ha engemély kimár -
De mindegegy, ha vildagár...
Mert engemély mindet bagul,
Mint vélgaban a bégahur.")



Dagi-dal

Buggyan a hájam
Dagad a májam
Csurran a zsírom
Szipogva írom

Duzzad a bokám
Rezeg a tokám
Puhány a mellem
De szar a kedvem

Lötyög a hasam
Hullik a hajam
Cipó a térdem
Sűrű a vérem

Narancs a combom
Mérgesen mondom
Nem kéne enni
S kövérnek lenni!



Ujjé!(vi) kívánságom

Teljesüljön minden titkos álmotok, vágyatok,
Soha ne hűljön ki szerelmes ágyatok!
Buksza így is, úgy is alaposan legyen tele,
Játszatok is huncutkodva igen sokat vele!
Ne döngöljön földbe senkit gazdasági válság
Ez most itten tőlem az újévi kívánság!!


Legyen szép napod!

Nincs ragyogó idő?
Nem süt fenn a nap?
Nem szór ránk ma fényes
Meleg sugarat?
Néhol eső locsol,
Itt-ott fúj a szél?
Sose bánd az időt,
Jókedvű legyél!
Ha borongós is az ég
-de nem a homlokod-,
Sose bánd az időt,
Legyen szép napod!


Kutyalélek

Kutyalélek kutya világ
Kutyaszemmel nézek terád
Szaladgálok kutyagolok
Ha kell ha nem hozzád futok

Kicsi labdám -adom szivem-
Kutya-játék (hozom-viszem)
Te vagy nekem Édes gazdám!
Másik kincsem: Apró labdám!

Kis gömb-golyó, ez vagyonom,
Mégis mindig neked adom!
Figyelek, hogy te is figyelj,
Simogatva szeress, nevelj!

Soha ne bánts, ne menj messze
Rossz egyedül! -ajtót lesve-
Mikor nyílik, mikor jössz már
Vonít-sírok: -Szólj már hozzám!

Gyere haza, vakard fülem,
Adjál innom, adjál ennem,
Adj lelkemnek biztonságot
Tenyérmeleg kutya-álmot!



Óda a gyorsfüstölt kolbászhoz

Ni, hát, szépséges kolbászom,
Ma nem lettél szívbéli barátom,
Gyorsfüstölődni mért siettél ennyire,
Hogy paprikás krumplimnak lettél szégyene?!

Jó, jó, belátom, kedves büdös barátom,
Hogy "óccó vótá", s bíztam benned,
De átvertél! Miért tetted?!
Védőgázas csomid, s összetevőid
(szalonna, só és fűszerek,
plusz mindenféle -Mengyelejev- E-gyebek),
Nem mutatták fura fonákod, hogy
Még csak "paraszt" sem vagy te szegény,
Kolbásznak csúfolt legény!

A Krumpli fő -Becsületes, Szép-,
Te mért írigykedsz Őrá ezért?
Mert bukszám bús hiányokat mutat,
S emiatt Téged,
Az "árzabálót" választottalak?!

Nyálát csurgatja éhes családom,
Míg én még mindig
Nyálkás bőrödet nyúzgálom,
Ó, hogy a kánya csípjen beléd
S az összes égi szentek -,

Mérgemben rágyújtok
A felirat sprőd:
(rájöttem, te szegény, mért vagy ILYEN)
- A dohányzás öregíti a bőrt! -



PMS
...avagy olykor az őrület határán - - - ehhh - - -


hámoztál már borotvával
ránccá fonnyadt zöldséget?
számoltál már lábujjadon
hónap végi költséget?

öntöttél-e sült hurkához
lápos iszamós vizet?
hánytál le már gazdag embert
ki vacsorákat fizet?

görcsöltél és térdepeltél
méhed-únva vonyítva?
átkoztad-e petesejted
hasad fogva sikítva?

áztál-e át száz rétegen
szégyenszemre pirosra
terült már el nadrágodon
útálat-folt ("csinoska"?)

megnézted hogy szótagszámom
nyolc per hét per nyolc per hét?
pucoltad már káromkodva
magad után a vécét?

****
- affenébeis harminc éve annyira unom már
ezt az egész menstruációs klisét
aztán meg majd -hamarosan- írhatok
egy nyávogós undok klimaxos izét –





szomorkák




Szomorú karácsonyi dal

Ejj, hajj, Karácsony,
Sül-e idén kalácsom?
Lesz-e zöld fám, szép fenyő,
Gyerek lábán hócipő?

Lesz-e csillag, felfénylő,
Aranyszálas terítő,
Mézillatú vigalom,
Édes, békés nyugalom?

Lesz-e csók, vagy hazug szó?
Holt szerelmek hanyatló
tompafényű mámora? Vagy
romlott szőlő rossz bora?

Lesz-e mosoly arcokon? Vagy
fojtott bánat-hatalom?
Lesz-e pénzért vehető
szeretet? (-az éltető-)

Lesz-e rántott halacska?
Újévkor sült malacka
citrommal a szájában
-Élő holtak álmában-?

Hozsannázott boldogság?
Óh, be' sokan várnak rád...
Hová tűnt a kalácsom?
Mivé lettél Karácsony?


Csekk-sirám

Csekkelek és csekkolok,
Sosem tudom hol vagyok,
Sárgaszínű számlák fekete
fényű fojtó szeme les rám
s ránk -Hogy vinné el a fene!
De nem viszi ám, postás hozza,
Tudja, hiszi, hová dobja
Incifinci papír-halál
Bankó-gyilkos sivár talány...

Melyst' fizessük, melyik várhat,
Nem építünk már légvárat
Elég kunyhó (két szoba plussz
pici konyha vécé) és slussz-
Sárgán susog minden sora
Tévé reklám! Mily ostoba
-be szép látvány, számat tátván
csekkborított- mulya bálvány
Irigylem a nyerő pasit
Hejehuja, fizet, hasít!

Ráragadt a technokollal
(talán lejön alkohollal)
S míg csekkjei hullnak róla
Éhen döglik ez az óda...
Reklám-mosoly, reklám-remény,
Hiszi szegény, eljön a fény
mely hozza a boldogságot
(Sárba nyomja minden álmod)
Öröm-gyár -vagy sovány vigasz-
Fizess ember fizess paraszt

Minden betűm ütött-kopott,
Noha kezem sosem lopott,
Továbbra is gyűlik, lapul,
Nézem báván, ártatlanul,
Fizetem míg lesz csak pénzem
Míg el nem kopik remény-fényem
Míg nullára nem merül létem-


"Ne halat adj néki..."

Én csak segítséget kértem,
Nem mérlegeltem, mi a tét,
Nem fontoltam, mit gondoltok rólam
(-rajtam múlik ez a lét-)

Jézust idézted fennkölten,
S míg ˝halászni˝ tanulok,
Kikapcsolják majd a villanyt
(-bűnhődni ezzel még nem fogok-)

Akármilyen átkos, szemét,
Cinikus és rossz vagyok,
Tudálékos tanítóktól
Tanulni én nem tudok!

Az vessen rám első követ,
Ki bűnt soha nem vétkezett,
Verjetek meg! Köpjetek le!
(-ha hiányzik egy ékezet-)

Nem akarom, s nem is kérem,
Hogy engem megértsetek,
Lökjetek el, ha én vagyok az,
Ki kilóg közületek…

Nem tudom, mért születtem így
Bár születtem volna halva
Kevesebb lenne gondotok
(-a bűn tárgya az alma?-)

Nem élek példás, hívő életet,
Szemetekben én vagyok az ármány,
Ám legyen. Hisz´ minden családnak
Kell egy fekete bárány…

Mondtad: a betegségek intő Jelek,
Bűneink tükrös példabeszéde
Azért küldi a Sors őket,
Hogy okuljunk belőle

Én, mióta eszem tudom,
Ritkán voltam egészséges,
Ezek szerint selejt voltam?
(-akkor is, ha csak hétéves?-)

És egy rákos csecsemő?
Mit követhetett el ő?
Vagy isten ily módon szelektálja,
Hogy ki jogosult e világra?

Kérdezted, hogy "Ki Vagyok Én
Ismerjem meg magamat!"
(Te sem tudtad, ilyen büszkén,
Míg át nem mosták agyadat!)

Szerepet játszok? Hamis vagyok?
Nézz körül a világon:
Van kinek már "nem kell a pénz",
Eléldegél imákon…

Azt hiszed, hogy irigy vagyok?
Ne hidd, csupán bölcsebb lettem,
Látod, egy-két hegyibeszéd,
S szegényből -hopp!- gazdag lettem!

Gazdagít a tapasztalat,
S bár nem fogtam ki a nagy halat,
Kölykeimnek jut még azért
Hó végén is néhány falat.

Szerencsém, hogy kínjaimon
Röhögni még úgy is tudok,
Hogy diplomával, munka mellett,
Csuda módon csóró vagyok!


Haldoklik a nagymamám

Haldoklik a nagymamám,
Könny áztatja arcom,
Összeszorul a torkom,
Elfullad a hangom

Azt mondták még vár valakit,
Azért nem tud menni,
Azért nem tud fáradt szíve
Végleg megpihenni

Elindultam összetörten
Lelkemben mély sebek
Úristen, hát én kellek még -
Nyugodt hogyan legyek?

Én voltam az életének
Első unokája,
Lényemnek ő anyja is volt,
Nemcsak nagymamája

Kiskoromban nevelgetett
Minden erejével,
Ha úgy kellett, óvott, védett
Mind a két kezével

Nehéz sorsát, majd' száz évét
Emelt fővel járta,
S nótázta hogy "Erdő szélén
nagy a zsivaj lárma..."

Most elfogyva kis csontvázként
Itt fekszik előttem,
Alig merem felkölteni:
-Mamikám! Megjöttem!

Rám emelte megfakult, de
Mégis tiszta kék szemét,
Perceken át megdermedve
Bámultam az íriszét

Kitágult a pupillája
Fejét felém fordítva,
Fájdalmamban könyörögtem
Némán, mégis ordítva:

- Mamikám, hát ki vagyok én?
Mondja már ki a nevem!-
Kicsi fejét simogattam,
S ő szorította a kezem.

Aztán csöndben beszélgettünk
Szavak nélkül, sokáig -
Még eldúdoltam régi dalát...
És zokogtam hazáig.

(Eger, 2003)



Volna-vers

Szóltál, Apu? Hívtál? Néztél?
Odaföntről látni véltél?
Ne butáskodj, nem megyek még
Itt lenn ragyog nekem kék ég

Netán rosszat cselekedtél?
S ördögök vendége lettél?
Mesélj, mizu Lucifernél?
(tudom, ezért pofon vernél)

Dehogy vernél, dehogy bántnál
Ha mégegyszer újra látnál
Nem csinálnál butaságot,
Megismernéd "kicsi" lányod...

Sosem voltunk jóban-rosszban,
Nem is tudtad, milyen voltam,
Elsétáltunk egymás mellett
Puszit adtál, hogyha kellett...

Ami lett a veszted: Vesztünk!
(Szép kis csonka család lettünk)
Nem kesergek, nem vádollak,
Én sem nézem mi lesz holnap-

Jó lett volna együtt élni,
Felnőtt fejjel eléd állni
Nicsak, Apu, lett diplomám!
Büszke lettél volna reám

Hejhó, Apu! Unokád lett!
Csípted volna a gyereket
Magasra emelted volna,
Csókolva lett volna orra,

Kiáltott volna: Á! Papi!
Örültél volna hallani
Ejj, ha az sok-sok volna
Az Életben ott nem volna!

De ezzel még nincsen vége,
Lett ám néki kistestvére
(szomorkodom, nem láthattad
Papaságod nem adhattad)

Fényképekről nézegettek,
Sírodra virágot vittek,
Kérdezték, hogy Misi papa?
Hol lakik most? Hol otthona?

Mit mondhattunk, fenn az égben
Néz le rátok mosoly-szépen
Ajjaj Misi, Misi papa
Lett belőled ó! dédapa!

Jajj csak sírok, sírok-rívok
Égi számot újra hívok,
Nem veszik fel, folyton foglalt,
Jelzik, apud nincs már, meghalt-

Önző vagyok, nem is mondtam
Hugomnak is bizony ott van
Két szép fia (négy unokád!)
Sose látott kicsi család...

Nem ragozom, nem toldozom,
Bűneidet feloldozom
Veled álmodtam az éjjel
Hívogató égi fénnyel



Papa, ne add fel!

Figyelj Papa!
Hozzád szólok!
-hallanod kell-
(mert engem mindig hallottál
akkor is, ha "nem")
Tudod, Papa,
mennyire megszerettelek?
(ha nem is oly rég, de Te is
szívedbe zártál engemet)

Papa,
több száz kilométerről
kiáltok feléd:
NE ADD FEL!
Ott vannak az unokáid...
s az ajándék kis dédi,
ő is ezt mondaná:
-Papa gyógyulj meg!-
bár ő sem érti...
Mint ahogy mi sem - - - -
pedig szükségünk van Rád ....
Ezt sóhajtja feléd
minden szeretted,
s az unokák...

És GYERMEKEID.

Ne add fel Papa!

Könyörgöm, emlékezz ránk
s drága Mamára, kinek
semmi reménye nem maradt mára
Csak az, hogy SZERET -
s ezt legmélyebb fájdalmában is
mondogatja nap mint nap Neked...

Papa ne add fel!
Még itt kell lenned,
még szólnod kell hozzánk,
még ránk kell nézned!
Kérlek, halld meg szavaimat
-imádkozom érted-
Küldöm Őrangyalaimat
s az összes égi szenteket ha kell -
(muszáj, hogy legyen egy égi jel)

Ha látnád, hogy
sírva írom soraimat, ezt mondanád:
"-Ne sírj... megyek reggel a blikkért,
s Lacival iszunk egy picike pálinkát....."

Papa!
Én még koccintani akarok veled!
Ezt kiáltja feléd
-könnyein át-
mindenki... és
szerető menyed.

(2010. október)



gyászoló lelkek


Ordítani tudnék a fájdalomtól
Ezt nem lehet kibírni
Édes Istenem lesz-e még nap
Amikor nem fogok sírni?
Lesz-e még nap,
Amely ezután is ugyanúgy kel fel
Lesz-e még élet
(hiszen már soha nem jössz el!)
Halódó poraid a szél viszi tova
Megvert a Sors,
a kegyetlen, a mostoha!
Elvett tőlem téged, pedig
te voltál a mindenem
Segíts e fájdalmat hordozni
Míg csak élek, Istenem!

*

Életed maga volt a szépség
Az ég maga volt a kékség
Halálod maga a fekete fájdalom
Már csak a szürke földnek sírom
Kegyetlen bánatom-

*

Sírva írom
szomorú gyászdalom
Nálad jár minden gondolatom
S hogy örökre elmentél
Elfogadni
Soha nem tudom!

*
Életed virágában csapott le a rút halál
Tündöklő jövőd semmivé lett-
Az angyalok őrizzék örök álmodat
Én már többé nem békélek





szerelmek




SMS-szerelem


S míg ismeretlenül
Ily szépeket írsz nekem
Felderül fénytelen életem
Rádióhullámokon száguldok
Nem bénít többé a félelem
Fellobban, s ha kell
Hamvába hal az arctalan
Sms-szerelem

Ha soraidat nem saját
Archívumodból kaptad elő
Ha mai verseidben nem
Régmúlt szerelem az ihlető
Ha három napja
Én vagyok a nyerő
Úgy istennuccse gerincemben
Polkát jár a velő!


Mi lesz velünk?

Beléptél az életembe
-én akartam-
Felkavart az érintésed
-én akartam-
Szenvedélyed megszédített
-ezt akartam?!-

A tűz fellobbant, éget a láng
Perzselő büntetés vár majd ránk
-nem ezt akartam!-

Ki kellene lépnem
El kellene futnom
édesem
Engem tönkretesz
És megőrjít ez a
szerelem!



Holdfényfiúnak

Korán van. Csönd. Szerelem. Béke.
Egy kósza puha párnapihe libben fel a légbe.
Korán van. Szerelem. Ölelés. Mámor.
Varázsos nyilával gyönyört küld Ámor.
Nap nyílik. Ébredez. Vörösen izzik.
Szép kezed remegőn bőrömhöz siklik.
Megtalál. Megérint. Megsimít lágyan.
Fuvolás dalmadár énekli vágyam.
Korán van, lelkemben mégsincs késő álom,
Holddal jött páromat minden reggel várom.


Éreztétek már?

Éreztétek már azt a remegő,
Óvó-védő féltést?
Azt a ki nem mondott,
Oly édes és oly kavaró érzést?
Azt a meghitt, 'lelkemnek-lelke-
csordultig-szeretetet'?
Fátyolosodott már el
-minden ok nélkül
ha ránéztetek- a szemetek?

Láttátok abban önmagatok
Szunnyadó aggodalmát?
Sóvárogtátok-e tenyerének
Biztonságos nyugalmát
Az érintést, mely nappal is
Az éjszakák gyönyörét említi
(pedig csak homlokod forró
bánatát enyhíti, mint mikor
vad tájakon suhan a vonat
s vigaszul szemed behunyva idézel
bársonyos pillanatokat)?

Nyújtott-e már valaha is
Olyan csöndes békét,
Melyben megfürödve ma is áldod
Élted földi létét?
Találtál-e hamuszínű
Porba dobott gyöngyre?
Meghallottad, érted kiált
Minden elsírt könnye?
Felvetted és dédelgetted,
Ápolgattad fényét?
Meglelted és szemeiben
Megláttad a Lényét?

Gondoltad-e, nincsen élet
Ő élete nélkül?
Nincsen holnap, nincsen tovább,
Nincsen "majd" és "végül"
Nincsen álom, nincs valóság,
Nincsen semmi, SEMMI...
-édes isten, őnélküle
mivé tudnék lenni?-

Éreztétek már azt a remegő,
Óvó-védő féltést?
Azt a ki nem mondott,
Oly édes és oly kavaró érzést?
Azt a meghitt, 'lelkemnek-lelke-
csordultig-szeretetet'?
Fátyolosodott már el
-minden ok nélkül
ha ránéztetek- a szemetek?

- - - éreztétek már? - - -




Egy év

Egy év. Csupáncsak egy év
Mióta fázós szívembe költözött
A forró Boldogság-vendég
Beköltözött s marasztaltam
Csókjaimmal dajkálgattam
Ritka kincsként tenyerembe zártam
Ezer éve csakis őrá vártam

Kedvesemet, ki lett azóta társam
Ki teljesíti minden bohó vágyam
Ki osztja velem asztalát, ágyát
Kinek óvón lesem minden álmát
Kinek köszönhetem újfényű életemet
Köszönhetem az elmúlt egy évemet
S köszönhetek mindent, mit szavakkal
Kifejezni fényévekben sem lehet –

Már nem számolom napokban
S Földi időben a Lényeget
Minden pillanatban áldom
Hogy vele élhetek!



Az éjszaka

Az éjszaka,
Melyben közös bűneink vajúdása
Gyötrő kínok között
Megbocsátást szült
S a sötétség,
A sötétség jótékony fátyola
Ráborult remegő testünkre
Keserű perceket feledtetve
Csókoltunk egymásba életet
Szeretve őrjöngő vágyainkat
Szabad útjára engedve
Egymást tépve, együtt sikoltva
A sorstól mindent kikövetelve
Mindenséget elsöprő
Gyönyörökkel gyilkoltuk meg
Őrült szenvedéseinket

S az éjszaka,
Az éjszaka csendes bánata
Békésen bocsátotta útjára
Megnyugvó lelkünket
Míg a pirkadat,
A pirkadat gyengéd mámora
Örökre össze nem kötött minket.


Ábránd

Égig érő csillagos remények
Fényesítik e sötét földi létet,
Adnak-e gyógyírt fájó szívünknek?
Álmokat álmatlan éjeinknek?

Örömteljes boldog jövőt várunk,
Közben dermedten üres az ágyunk,
Könnyekbe fojtott minden vágyunk
Perzseli fel magányos nászunk -

Sivár, nyomorult jelenünket,
Egész elrontott életünket,
Minden elsírt bánatunkat,
El nem múló csókjainkat

Egyetlen sóhajnyi rebbenő fény
Aranyozza be: az állandó remény,
A tiszta, éltető, igaz érzelem,
Az elpusztíthatatlan örök szerelem!


Mézízű csókok

Szemed szikrázó fénye
a szivárvány megannyi színe
körülölel és glóriába fon.
Aranyló méztől ékes
testemen a gyönyör édes sóhaja
Felrepít és magadhoz von.


Az álmodhoz

Már az első nap megégetett
fényes tüzes szemed
Tudom, hogy nem lehetek
soha én a tied
Szeretni forrón
álom marad csupán
De illatod nyomát
őrzi még a szobám

Sorsunkat nem
kötheti össze semmi
Nem akarok beléd
szerelmes lenni
Tiltott csókot
nem adhatok neked
Szívünkön így is
mélyek már a sebek
Egyedül álmodban
lehetek csak veled
Ne fájjon, így is szép,
ha valaki „csak szeret”



Édesem hiányzol!

Hiányolom a reggeli
kávéízű csókjaidat
Hiányolom doromboló
kandúr-hozzámbújásodat

Hiányolom bajszod
huncut csiklandását
Becéző tenyered
pajzán simítását

Hiányolom szemed
hajnal-szikra-szépét
Hiányolom tested
énmellettem létét

Hiányolom mindennapi
kedves mosolyodat
Fülembe suttogó
szerelmes szavaidat...

Tudom, sokan megírták már
Hasonló gondolataikat,
De Téged ÍGY, ennyire,
Csak ÉN hiányollak!
Olyan jó veled

Olyan jó melletted
Önmagamnak lenni
Őszintén nevetni
Bánatot feledni
Olyan jó melletted.
Olyan szép nekem
Lágy fényű szemed
Elnéző mosolyod
Dolgos két kezed
Olyan szép nekem.
Olyan jó veled
Egy ágyban feküdni
Egy asztalnál enni
Örömödre tenni
Olyan jó veled!


Indulok feléd

Hozzád egy csodálatos út vezet,
Szebb mint a legszebb képzelet,
Melletted feledek bánatot, könnyeket
És mikor a karjaidba érkezek
Kristály-szerelem bódítja lelkemet
Szenvedélyed megnyitja lüktető ölemet,
Csókokkal lehelsz belém újfényű életet,
S én boldogan adom át lényemet teneked!


Születésnapodra

Nem tudom, hogy mit mondhatnék
E szép napon Kedvesem,
Olyan kevés minden betű,
A szavakat keresem
Olyan kevés, oly banális
Minden egyes gondolat
Elmerengek, rád gondolok,
Leteszem a tollamat...
Édes Kicsi Holdfényfiúm
Nagyon nagyon szeretlek,
Csókjaimmal, szerelmemmel
Köszönöm meg teneked
Mindazokat a napokat
Órákat és perceket,
Amikor a két karoddal
Megöleltél engemet
Kívánom, hogy adhassak még
Gyönyörű szép éveket,
Kívánom, hogy élhessünk még
Hosszú békés életet.
Kívánom, hogy egészségben
Maradj mindig énnekem,
Te vagy az én boldogságom,
Ajándékom, életem!


Hordozlak (mag)amban

Testemben zsong egy
bódító ének,
A hajnalban nékem
ajándékozott szerelmes
sejtjeid még
bennem mindig élnek!
Boldogsággal tölt el e
milliárdnyi mikronnyi lélek,
Dajkálom őket
és áldalak téged!


Születésnapomon

Május hét -
ez a ma reggeli ébredés
számomra sokkal több, mint
a negyvenharmadik létezés
Sokkal több, mint egy egész
éjen át tartó ölelés -
„Ezt egy életen át kell játszani”...
hallgatom veled,
és mindent elárul
a szemem, s a szemed.





csalódások, gyötrelmek





Ha múlik a szerelem

Keserű gyötrelem
Ha múlik a szerelem
Szűnik az érzelem
Nem értem sohasem

Hol van az ölelés
Meghalt a nevetés
Mért fáj ez énnekem
Ha múlik a szerelem

Szép volt a lángolás
Minden perc oly csodás
Nincs vigasz sohasem
ha múlik a szerelem

Jéggé vált a szíved
Süketté a füled
Üresek szavaid
Kihűltek csókjaid

Megtörtél bántottál
Ellöktél ártottál
Hegyeket bontottál
Mély sárba tiportál

Rám tör a félelem
Nem kellesz már nekem
Engedd el a kezem
Elmúlt a szerelem


Már nem olyan

Már nem olyan
Már nem egészen
Ugyanaz a hangod
Már nem olyan
Már nem is
Szívből mondod

Valami történt
Valami nem jó
Valami más lett
Valami bánt
Keserű percekkel
Tör rám a félelem
A saját bűneink
Zuhantak ránk

Már nem olyan
Már nem izzik fel
Semmi
Már nem olyan
Már nem is boldog
Senki


Nem maradt semmi sem

Egykor tűzbe borult lelkem
Ha rám néztél,
Szikrázott minden pórusom,
Ma már csak eltűnődve
Azon gondolkodom,
Hová lett az édes forró ölelés
Mikor vált torz mosollyá
A szerelmes nevetés-

Valamikor kín volt minden
Nélküled töltött óra,
Most már az se fáj, ha
Egyedül térek nyugovóra
Hűvös lepedőm nyugtatja
Izzó testemet
Valaha szenvedtem, ha
Nélküled este lett
Nem sír ma már édesem
Utánad senki sem...

Tudatosan ölted ki agyadból
A gyöngéd vágyakat,
Így hagytad magad után
Üresen ágyamat, s
A testnek ki abban fekszik
Már lelke nincs

Rájössz majd egyszer, hogy
Ő volt a kincs amit
Nem akartál megtartani-
Légy erős! Küzdj! Ölj!
Harcolj kedvesem!
Megtettem.
S nem maradt semmi sem.


Sikítanék kínomban, ha...

Ó, szólj már, szólj valamit,
Vagy olyan SOKAT kérek??
E zörgő-börgő zúgó zajban
Önmagamban méla csendben élek
Saját gondolataim a fejembe
Vannak zárva, olyan vagyok mint
Egy bebábozódott lárva,
Régi-féle csacsogós párbeszédek
Páncélt próbálnak repeszteni
De már nem születnek színes
Szabadszárnyú pillangóvá -
Nem fognak fülembe zengeni.

Tragédia? Vagy bús-melankós elégia?
Még annak se jó - mert nincs vissz-hang
Csak kulináris sablon-kommunikáció
Hogy ordítanék! epekedve, ha nem lenne
Bánat-torkom betegesen berekedve
Sikítanék kínomban, ha hallom a szót:
"Kedvesem. Kérlek. Add ide a sót"...

S én nyújtom feléd, lágyan,
(a felszín alatt dobol a lábam)
Mosolygunk és minden rendben,
Jól-lakunk, így, szépen, csendben.
Oh. Be szép: Együtt vagyunk asztalnál
Ágyban. Nem tudod, nem ÉRZED
Sótlan-szótlan vágyam. Nem hallod zenémet
Belül, mi szívem bánatos húrjain hegedül
Ahogy hangtalan ordítok feléd:
Szólalj meg! Mert némaságod bennem
Pokoli mélységekbe menekül.


Hagyj békén!

Ne akard megszabni, hogy mi a jó nekem
A döntésem -akármilyen-
Azt akarom, az enyém legyen!
Ne kezelj gyermekként, csak mert
nőnemű vagyok, ne hidd azt öntelten
Hogy csak a férfiak a nagyok!
Ne tervezz helyettem, ne felügyeld az életem,
Nem biztos, hogy a te véleményed
Egyezik énvelem!

Ne akarj betörni, ne akarj letörni,
Úgyis csak makacsul el fogok hajolni!
Mi jogon tiltasz meg dolgokat
Mért kell nekem tűrnöm
A te irányításidat? Mért nem engeded
Hogy néha igenis rossz! legyek?
Ez az enyém! s nem a te életed!!
Ha elcseszem, ám legyen, te sem
vagy bűntelen, nem vagyok védtelen,
S nem tiéd a végtelen!!

Tudom, hogy "jót" akarsz,
de folyton csak belém marsz,
hadvezérnek kellett volna lenned,
Vagy rég el kellett volna menned
tőlem végleg - De ezt úgyse érted...

Ha tönkremegyek, ha elpusztulok is
helytelen döntéseim miatt, akkor sem
Akarom, hogy TE mutass jó utat
majd rátalálok magamtól, vagy
ha nem, hát úgy van jól, de elegem
van belőled, menekülnék mellőled
Inkább élnék szegényen,
mint teveled egy fedélen

Lassacskán megvénülök,
de melletted elhülyülök, fuldoklom
az aurádban, nyöszörgök
Hiányzik az egészséges magány,
és igenis direkt vagyok "trehány"
csak hogy téged bosszantsalak-
Sokszor tudatosan húzok közénk falat!!

Úgy szeretnék néha egyedül lenni,
Csak a magam kedvére tenni
s nem attól félni, hogy te
mit mondasz, mit szólsz, mit hallasz,
Inkvizítorként hogy vallatsz
Keress mást, kit szapulhatsz,
És győztesként elvonulhatsz!!

Engem fáraszt már a harc
Nyugalomra vágyom
Az életem az enyém
S ENYÉM MINDEN ÁLMOM!!





szeretteimnek





"Mint a gyümölcs a fán..."


Bocsáss meg anyám, ha rossz gyereked voltam,
Ne kérdezz, ne ítélj, ha kezedet nem fogtam
Ha folyton lázadoztam, ha szabályokat szegtem,
Tudod, hogy sohasem gonoszságból tettem

Ha szavad nem figyeltem, ha bánatot okoztam,
Ha különcségem miatt sok bajba sodródtam...
Nem tudtam ki vagyok, s ma sem értem magam,
Felnőttem, "vén" vagyok, de gyermek maradt agyam

Anyukám, te mindig biztos almafám, törzseden
Tudom sajnos sokszor voltam gyötrelem -
Érni már nem fogok, sok év van mögöttem,
"Kukacos" gyümölcsként oly sokat szenvedtem

Itt-ott még zöld vagyok, néhol töppedt, fonnyadt,
Nem baj még cukros lekvár lehetek majd egy nap
Lesz belőlem kompót, vagy mosolygós befőtt,
Kacagunk majd együtt, ha fejem lágya benőtt!

S ha kissé morbidok is eme hasonlataim
Nézd el nekem - és még sokáig, nagyon
Sokáig mondogasd: Szeretlek. Szeretlek
Ó te bolondos, édes gyerekem!


Szomorkás köszöntő

Egyetlen testvérem,
drága kicsi húgom,
Mit is kívánhatnék
a születésnapodon?
Gyötrő helyzetedben
miket is irkáljak
Szívemet nehezíti
könnyfelhős bús-bánat

Nehéz a lelkem tán'
nem is fog a tollam
Rádborult szomorságod
régmúltamra lobban-
Ismerősként csap le rám
egy homálybafúlt érzés
Ismerős a szemedben a
fájdalomtört nézés

Ám te erősebb vagy
-sosem voltál gyenge-
Ne engedd, hogy sebesítsen
igaztalan penge
Ne hagyd, hogy felsírjon
egy újszülött gyűlölet
Hinned kell, jön majd még
a sosemvárt bűvölet

Bár meghasonlott életemnek
ritkán voltál része,
Úgyis TUDOD, hogy kínlódott
énem megtört lénye
Nem példákkal dobálózom,
s nem is büszkén írom
Sokszor majdnem én ástam ki
tíz körmömmel sírom

Iszap-húzta megdőlt nádként
mégis talpra álltam
Köszönöm, míg szívem dobban,
jó anyámnak bátran!
Vagy Égieknek? Szerencsémnek?
A Nagy Játékos Sorsnak?
Nem tudhatjuk, mit hozhat
egy mában nyíló holnap

Ha elmúlt a múlt, fáj a jelen,
s nem kecsegtet szép jövő,
Ne gondold, hogy poklok bugyrán
mi voltunk csak úttörő-
Ki bármit vétett, sose átkozd,
nem nyert meg az nagy csatát
Túlélésért folyik a harc,
emelt fővel menj tovább!

Ne veszítsd el reménységed,
meg ne kopjon mosolyod,
Kisimul még -hőn áhítom -
gondtól párás homlokod
Húsunk, vérünk egy tőről kélt,
s bár törzsünk néha messze állt,
Hiszem, hogy még kapaszkodhat
egymásba e két faág!




Arany-évforduló

~ Kedvesem szüleinek ~


Köszönteni jöttünk,
Kívánni jókat, szépeket,
E fél évszázad örömében
Osztozni véletek.

Ötven szép esztendő, telvén jóban, rosszban,
Kevésben vagy sokban, soha nem feledhetőn,
Sziklaszilárdan vagy reszketőn, remegőn,
Hittel élt boldogságban,
Sorsotokkal telt valóságban,
Álmaitok meg nem kopott fényében,
Szemeteknek ma is égő tüzében...

Mert nem számít a hely, a kor,
Mindaddig míg ott ahol
A szeretet lakik, ver tanyát,
S ad gyermekeknek édes anyát és apát,
Ad hitvest, szeretőt, barátot,
Hidegben két karral font kabátot,
Melegben hűsítő homloklehelt csókot,
Bánatban biztató édes-bús kis bókot,
Örömben ujjongó fényes mosoly-táncot,
Arcokon nem számolt láthatatlan ráncot,

Jelenben múltidéző álomporos békét,
Jövőben az elmúlt évek minden gyönyör-szépét...
Ó, nem is kívánhatnék többet jobbat néktek,
De bárhová is kézenfogva mindig együtt léptek,
Viruljon a nyomotokban hosszú békés élet,
S kísérjen a lelketekben e szívből szóló ének.



December 29
~ édesanyám születésnapjára ~


Minden aki voltam, leszek, vagyok,
KÖSZÖNI a TE születésnapod
Hiszen hogyha nem lett volna
SZÜLETÉSED,
S annak minden évben Napja,
Akkor ugyan kóbor lelkem
Testemet mondd, kitől kapja?

Nem lenne, ki vezekelne és
Öledbe hajtaná fejét,
Nem lenne, kinek hol sóhajtva,
Hol mosollyal mondanád ki nevét

Ha a nagybetűk kiabálni tudnának,
E bolygón, s fenn az égben
Mindenki hallaná: Mennyire
Mennyire szeretem az Anyukámat!

Míg e sorokat írom,
kicsi gyerek vagyok, kinek
csak "költői gondolatai" a nagyok,
Egy szeretetre éhes, érzékeny pára
Ki ma se tudja mivé van e világra

Milyen furcsa, visszás helyzet:
magamat sorolom, miközben
TÉGED ÜNNEPELLEK-
Nem is tudom, ezekután
mit írhatnék Néked...
Belehalnék, hogy ha egyszer
NEM KÖSZÖNTHETNÉLEK!



Drága kis barátnőmnek

Kinek köszönhetem, hogy utamba vezetett?
Valamiben nagyon hihetett...
A Sors vagy akár Isten (de talán Ibi néni)
odafentről most mosolyogva nézi
Hogy megtaláltam lelki társam
(azt mondják: 'neked szántam' )

S törhetnek rám fájdalmak érhet sérelem
Már nem vagyok védtelen
Te mindig tudsz segíteni énnekem
Legyenek bármily gondolatok
veled mindent de mindent megoszthatok
Hol anyám vagy hol gyermekem
Hol pedig csak útmutató végtelen
Belőled árad az erő, a JÓ, pár
betűből áll a szó mely oly kevés
de nekem elég ez a létezés, a tudat
Hogy hozzád szaladhatok
és bármikor bármit elmondhatok

S ha sokszor felém te fordulsz,
Bajban örömben a vállamra borulsz
Mikor benned a védenivalót látom
Mikor ordítanék, hogy senki se bántson
Mikor még előtted vannak az álmaid
és kiforratlanok a vágyaid
És nem tudod hová visz utad
-akkor úgy óvnám sugárzó fiatalságodat!-

Az igaz, hogy én már
több tavaszt megéltem, de sosem
volt ilyen tartalmas a létem
És erőmhöz mérten, míg élek
Szeretni áldani foglak Téged!

(M.G.-nak Eger, 2003. március 24.)



Versike a Tengeren túlra


Van egy jóbarátom
A messzi Amerikában,
Ő rám talált egy napon
És én is rátaláltam

Nem láttuk még egymást
-tán nem is fogjuk soha-
Ő itthonra ír nekünk -
Én ábrándozom, oda...

Szerelmes szíve vitte őt
Oly végtelenül messze,
A tengeren is túlra,
Idegenbe veszve

Köldökzsinórja hazára
Csak az internet világa,
Mégis örülök, mert boldog
Lelkének virága!

Nap mint nap várok rá,
Lesem írásait,
Mosolygok, ha olvasom
Értékes gondolatait.

Elmerengek gyakran,
Képe be-beúszik,
A távolság olyan nagy
S az idő is "csúszik"

Én itt az ebédet rakom fel
(Míg ő alszik az éjszakában)
Valakinek őrzöm az álmát
A messzi Amerikában.

"Tinkmarának"



Születésnapra

Drága barátom születésnapodon
Szeretettel köszöntelek
Kívánom, hogy legyen boldog
Mindig a Te életed
Legyen vidám, gondtalan és
Vegyen körül sok szépség
De legfontosabb: legyen hozzá
SOKÁIG JÓ EGÉSZSÉG!





nagymami lettem!




Gyöngy-könnyek

Teszek és veszek.
Élem hétköznapi életem.
Míg bejelenti lányom Kriszti:
-Anya! Nagymama leszel!
(s ez ellen nincsen hiszti)

Eltátom számat.
Tekintetem üresen réved
semmibe téved(nek) szavaim
Hová tűnt ifjú éned?
Hová? Gondolataim?

Mosolygok. Sírok.
Gratulálok. (Torkomban gombóc.)
Ej, nagyobbik magzatom, gyermek
ki voltál, a kis vadóc
Életet adsz embernek-

Ej, Ágnes, magam!
Csak nem siratod el fiatal,
csitri, tűzrőlpattant lényedet?
Hisz' itt jő a diadal!
Meglátod a Lényeget!

Anyukám, áldott!
Még nem sejted, nagymama-léted
átlényegül immár dédibe
Eggyel több lényre téved
gén-ősök óvó szeme

Ó, Isten, ha vagy!
Vigyázz rájuk mint kincseimre,
Gyöngy-könnyeim senki se lássa,
csak mikor örömömbe'
hullik a szülőágyra

(2007. március)



Dalocska újszülött unokámhoz

Bőröd bársony
bársony alabástrom
Körmöd gyöngyház
gyöngyházfényű álom

Hajad puha
puhafényű lágyság
Füled parány
parányi imádság

Ajkad málna
málnaszínű szirom
Orrod pisze
pisze-puszis cirom

Szemed gyémánt
gyémántos ragyogás
Benne világ
világnyi lobbanás

Léted fátyol
fátyolból szőtt varázs
Jövőd titok
titokzatos parázs

Szívem remeg
remegteti sóhaj
Légy a Remény!
reménységes óhaj

Légy virágunk
Vivien, violám,
Virágzó kertünk
Bimbónyi unokám!

(Eger, 2007. október 3.)



Egy távnagyi sóhaja

Messze vagy tőlem
Drága kis Vivien
Érted fáj, sajog
Mindig az én szivem

Nem ölelhetlek,
Amikor akarom,
Ez az én végtelen
Óriás bánatom

Ilyen a távoli
Nagymama sóhaja,
Nem zenghet fülébe
Unokája kacaja

Naponta emleget,
Álmodja mosolyod,
Boldog csak akkor lesz,
Ha átölel két karod!

(Dunaföldvár, 2009. augusztus)



Babaköszöntő

Szeretettel köszöntelek te édes kicsi csöppség,
Életedet kísérje áldás és egészség!
Szüleidnek te légy a fény, életük aranya,
Mosolyod legyen napjaik csillaga!


TOP 10

RENDSZERES LÁTOGATÓIM ~ Köszönöm, ha te is csatlakozol!

Kedvenceim:

Összes oldalmegjelenítés