- másfél kiló nyersratyli
- egy jókora pese
- 2 csobolyó gönyézde (ha lehet, pöcörgosi)
- 3 csipet ciháta
Elkészítése:
"A nyersratylit fertályórát posvásztjuk, míg csurmot nem enged. Szépen höllyén kipicskázzuk, a nyesedékből pedig apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a koshadtba. Közben a pocadékot megpeccsentjük, a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, aztán már csak töttyentgetjük, mert hamar odakaphat.
(Ahova nem szeretnénk.)" *
(Ahova nem szeretnénk.)" *
Ezen mellékes tényt figyelembe se véve olybá vettem - mivel zsenge koromtól bőszen érdeklődöm a gasztronómia tudománya iránt -, hogy akár én is lehetek a tulajdonosa eme erősen felbecsülhetetlen értékű, s igen ritkaságszámbamenő ételleírásnak.
Nosza, rögtön magamévá is tettem, ami azzal kezdődött, hogy kigúvadó szemmel háromszor is elolvastam az elkészítendő étek nevét, címét, személyes adatait, hogynemondjam, a "profilját". TAJ-száma nem lévén, átböngésztem a hozzávalókat, úgyis a piacra készültem hirtelen felindulásból...
A TV-Paprikát kora reggel óta áhítatosan figyeltem, hogy mikor jön már a Bede Robi megmondani nekem, hogy "Mit eszünk ma?" Azt sejtettem, hogy enni eszünk valamit, mert ugye az létfontosságú - energiapótlás, miegyebek végett -, csak fogalmam nem volt, hogy mit. Ja, meg hogy miből. (Jelzem, 29.-e volt.)
Óóó, jött is a Robi, sármos fellépésével, imádnivaló mosolyával, s így hónap végén - mindennemű jövedelmek, nyugdíj, családi pótlék, gyerektartás, szociális segélyek és a lakásfenntartási támogatás nullára merítése után - ajánlott is egy könnyed, bárki számára elkészíthető egyszerű kis snassz bélszínérmét extraszűz nápolyi olívaolajon csaképp megkapatva, szarvasgombával töltve, juharsziruppal nyakon öntve, desszertnek meg avokádós, karambolás salátát ( ez utóbbiról lövésem se volt mi lehet, csak tippelni tudtam, hogy valószínűleg közutak mentén terem, amikor szezonja van ).
Nos, hát ezért kotortam elő a ládafiából öreganyám rég porosodó receptjét, reménykedve, hogy azt a főzetet olcsóbban ki lehet hozni. Pontosabban a semmiből, mert abban is nagy vagyok, ha muszáj.
Kezemben a receptet lobogtatva rohantam a vásárba, legelőször a ratyli-árushoz mentem, aki csillogó szemmel ölelt a kebelére, könnyeivel küszködve körbecsókolgatott és azt szepegte, kilencvenegy éve nem vettek már tőle ratylit, itt rohad rá, már be is akarta zárni a bótot, de ne aggódjak, ez még a frissebbek közül való..
- Tüttyölve lesz? - rebegte, míg gondosan becsomagolta a ritka alapanyagot, s bólintásom nyomán örökre elérzékenyült.
Kár, mert így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy pesét, azt hol kapok?, így hát az ösztöneimre bíztam magam. A pese-sátor arrébb volt vagy tíz méterrel, de vagyok én olyan talpraesett, hogy ha valamit nagyon keresek, azt meg is találom. Ehh. Meg is lett. A pesésnéni nem alélt el annyira, úgy látszik ezt az izét gyakrabban veszik a népek, mert egy frappáns mozdulattal beleplattyantotta azt a jókora darabot egy kimustrált teszkószacskóba, majd rám bámult:
- Vagy kevés lesz, aranyom?
- Ó, Dehogyiis! - szabadkoztam mosolyogva - Csak hárman leszünk rá, jut is, marad is, hehe. (Azért a biztonság kedvéért megnéztem ezt a jószágot közelebbről is, de nem mozgott, így hát megnyugodtam.)
Nem is nagyon részletezem tovább, minek untassalak benneteket, a lényeg, hogy a három csipet cihátát rögtön megkaptam a fűszeresnél, bár nagyon nehéz volt meggyőznöm róla, hogy tényleg nem kell egy kiló, nem, nem befőzni lesz. Csak csipetet, csak csípetet! ( Ki tudja, nem lesz-e ez is sok, még majd megmolyosodik nekem...)
A gönyézdére - ha véletlenül vesztek -, nagyon ügyeljetek ha arra jártok, mert tényleg csak a pöcörgosi a jó, a fószer rám akarta tukmálni a beremtásit, meg a vaharkázósit, de ne tévesszen meg benneteket, az csak silány utánzat mind. Úgy lehet, kínai, sose tudni. Ja, és csobolyót vigyetek, mert csak hozott edénybe méri a sóherje. Pedig van neki a pad alatt, láttam, csak biztosan sajnálja, mert az alpakkából van.
Hááát...boldogan cipeltem haza a különleges zsákmányt, ráadásul annyira olcsón megúsztam, hogy kifutotta még egy dobozos Borsodira is, amit tényleg csak a habos oldala miatt vettem, meg legalább azt messziről is felismertem. Hiába no, főzőcskézés közben olyan jólesik legurítani e habzó nedűből, vidámmá is tesz, bár én ettől a recepttől már alapból vidám voltam.
- - - És hogy mit kell tenni a továbbiakban? - látom kíváncsi tekinteteteket magam előtt - Pofonegyszerű! Csupán nagyon figyelmesen, lépésről lépésre követni kell a leírtakat és hipp-hopp, már kész is!
Ám! De! Kedves kulináris élvezeteket előnyben részesítő, sütni-főzni szerető, ínyenc honfitársaim, még egyszer hangsúlyozom, hogy maga a recept NEM SAJÁT TALÁLMÁNYOM, tehát csak felelősségetek teljes tudatában, mindennemű külső behatás és kényszer nélkül próbáljátok ki! Amennyiben pedig nálatok beválik, akkor kérlek jelezzetek nekem, mert én épp most terítek, és nem akarok lebőgni ezzel a cuccal. Szeretném azt mondani nyálcsorgató éhes családomnak, hogy ugyan már. Ez egy sokak által kipróbált, jól bevált recept! És persze közben ujjal mutogatnám a monitoron, hogy látjátok? Ő is meg ő is megcsinálta, hurrá! (Legfeljebb majd azt nyalogatják, ha mégis vacak lett.)
Utóirat: gyomorrontásról, elzöldült arcokról, hányingerről, mentőkről ne írjatok, mert képesek, és azt is elolvassák! Még a végén meg se kóstolják!
- - - - és akkor MIT ESZÜNK MA?! - - - -
*(A "Ratyli" receptjének forrása Internet; a szösszenet Simon Ágnes írása)
